Minierdő Kecskeméten

Egy nagy városban, ahol a többszintes társasházak uralják a teret, kevés terület marad zöldfelület létrehozására. Ha lenéznénk a föld alá és látnánk a rengeteg különböző közművezetéket, akkor szomorúan tapasztalnánk, hogy még annál is kevesebb olyan terület van, ahova fát vagy egy kicsi erdőt lehetne telepíteni. Ezért ezeket a kis területeket nagyon hatékonyan kell felhasználni fák ültetésére.

Fotó: Zakar András, Első Miyawaki minierdő a budapesti Tabánban


Erre dolgozott ki egy módszert AKIRA MIYAWAKI japán botanikus az 1970-es években, amit először hazájában, majd a 2000-es évektől kezdve Európában is sikerrel használnak erdők létrehozására. A módszer lényege, hogy nagyon sűrűn, többféle fából és bokorból állítják össze az erdőt. Olyanokból, amik eredetileg is azon a területen nőttek volna. Ez azt jelenti, hogy egy négyzetméterre 3-4 fa kerül elültetésre, míg egy erdőben 20m2-en van egyetlen fa. Az így felnővő erdő, még ha kis területen is van, sokkal gyorsabban fejlődik és sokkal ellenállóbb lesz. Az ilyen erdők nemcsak gyorsan nőnek, hanem nagyon jók abban is, hogy tisztítják a levegőt, megkötik a szén-dioxidot, árnyékot adnak, hűtik a levegőt és rengeteg állatnak adnak otthont.

KECSKEMÉTEN HOL TUDNÁTOK ILYEN MINIERDŐT ELKÉPZELNI?