Föld napja - a bolygó köszöni, jól van, mi vagyunk bajban
Április 22-e a Föld napja. Ilyenkor sokan komoly arccal kijelentik, hogy „meg kell mentenünk a bolygót”. Ez jól hangzik, csak van vele egy apró probléma, a bolygó nem szorul ránk.
A Föld már akkor is itt volt, amikor még dinoszauruszok taposták a sarat, és akkor is itt maradt, amikor azok eltűntek. Túlélt jégkorszakokat, vulkáni katasztrófákat, aszteroida-becsapódásokat és több tömeges kihalási eseményt. Volt időszak, amikor az élővilág több mint 90%-a kipusztult. Aztán eltelt néhány millió év, és a természet újrakezdte. Hideg nyugalommal.
Ehhez képest az emberiség néhány évszázad alatt odáig jutott, hogy műanyaggal tölti meg az óceánokat, kivágja az erdőket, kimeríti a talajt, szennyezi a levegőt, majd aggódva megkérdezi „vajon mit szól ehhez a természet?”
Semmit.
A természet nem sértődik meg, nem ír panaszlevelet, és nem posztol felháborodott bejegyzést. Egyszerűen alkalmazkodik. Ha kell, nélkülünk.
Miközben hősiesen próbáljuk „megmenteni a Földet”, valójában egyetlen faj életfeltételei miatt kellene aggódnunk, a sajátunk miatt. Mert nekünk kell a tiszta ivóvíz, a termőföld, a beporzó rovar, a kiszámítható éghajlat és az a vékonyka légköri réteg, amit hajlamosak vagyunk természetesnek venni.
A Föld nem fog megfulladni a szmogtól. Mi fogunk.
A bolygó nem lesz éhes a talajpusztulástól. Mi leszünk.
A természetet nem zavarja, ha fajok tűnnek el. Legfeljebb idővel más fajok jelennek meg helyettük. Az ember viszont meglehetősen rosszul viseli, ha nincs mit enni, nincs mit inni, vagy lakhatatlanná válik a környezete.
Ezért a Föld napján talán pontosabban kellene fogalmaznunk. Nem a bolygót mentjük. Nem is a természetet. A természet hosszú távon megoldja nélkülünk is.
Mi saját magunkért szelektálunk hulladékot. Magunkért ültetünk fát. Magunkért védjük a vizeket, a talajt, az élővilágot.
Mi vagyunk azok, akiknek lenne min elgondolkodniuk. Nem a Föld van veszélyben. Az csak forog tovább.
A kérdés végső soron nem az, hogy túléli-e a természet. Hanem az, hogy mi túléljük-e saját rossz döntéseink következményeit.
A Föld már akkor is itt volt, amikor még dinoszauruszok taposták a sarat, és akkor is itt maradt, amikor azok eltűntek. Túlélt jégkorszakokat, vulkáni katasztrófákat, aszteroida-becsapódásokat és több tömeges kihalási eseményt. Volt időszak, amikor az élővilág több mint 90%-a kipusztult. Aztán eltelt néhány millió év, és a természet újrakezdte. Hideg nyugalommal.
Ehhez képest az emberiség néhány évszázad alatt odáig jutott, hogy műanyaggal tölti meg az óceánokat, kivágja az erdőket, kimeríti a talajt, szennyezi a levegőt, majd aggódva megkérdezi „vajon mit szól ehhez a természet?”
Semmit.
A természet nem sértődik meg, nem ír panaszlevelet, és nem posztol felháborodott bejegyzést. Egyszerűen alkalmazkodik. Ha kell, nélkülünk.
Miközben hősiesen próbáljuk „megmenteni a Földet”, valójában egyetlen faj életfeltételei miatt kellene aggódnunk, a sajátunk miatt. Mert nekünk kell a tiszta ivóvíz, a termőföld, a beporzó rovar, a kiszámítható éghajlat és az a vékonyka légköri réteg, amit hajlamosak vagyunk természetesnek venni.
A Föld nem fog megfulladni a szmogtól. Mi fogunk.
A bolygó nem lesz éhes a talajpusztulástól. Mi leszünk.
A természetet nem zavarja, ha fajok tűnnek el. Legfeljebb idővel más fajok jelennek meg helyettük. Az ember viszont meglehetősen rosszul viseli, ha nincs mit enni, nincs mit inni, vagy lakhatatlanná válik a környezete.
Ezért a Föld napján talán pontosabban kellene fogalmaznunk. Nem a bolygót mentjük. Nem is a természetet. A természet hosszú távon megoldja nélkülünk is.
Mi saját magunkért szelektálunk hulladékot. Magunkért ültetünk fát. Magunkért védjük a vizeket, a talajt, az élővilágot.
Mi vagyunk azok, akiknek lenne min elgondolkodniuk. Nem a Föld van veszélyben. Az csak forog tovább.
A kérdés végső soron nem az, hogy túléli-e a természet. Hanem az, hogy mi túléljük-e saját rossz döntéseink következményeit.